2017. március 27., hétfő

Heti Holdhíradó

KEDDEN ÚJHOLD

Hahó Holdhallgatók!

A keddi Újhold ismételten egy lehetőség az új irányok felfedezésére. Ezek nem csupán új szokások, új kapcsolatok lehetnek, de akár a tavaszi ruhák előszedegetése is. Ezzel együtt mindig fontos, hogy tudjuk, hogy megjelenhet egy rendkívüli fáradtság, egyfajta "elfogytam" érzés. Nézzük, hogyan alakul ez a hetünk a Hold szerint.
Hétfőn délelőtt még a halak holdhatást érezhetjük, így rendkívül nehezünkre eshet elindulni munkába. A koncentráció nehezen mehet. Sokan ezen a délelőttön az emlékek sodrásába kerülhetnek. Nem ritka a panaszkodás, az erőteljes lelkizés. Délután, kedden és szerdán viszont már az erőteljes kos holdhatás érezhető. Kedden köszönt ránk az Újhold, az új holdhónap.
A tűz őselem sokakat türelmetlenné, agresszívabbá tehet. A düh és a hirtelen harag is jellemzőbbek ilyenkor. Nehezebb lehet elcsendesedni, befelé fordulni, ami nem is feltétlenül baj. Néha igenis ki kell adni magadból az érzéseid. Megeshet, hogy egy hatalmas vita, vagy egy túl heves beszélgetés fordít majd új irányokba. Legyél óvatos a körülötted lévőkkel, mert sokan kos Hold idején képesek a legapróbb megjegyzésre is rendkívüli módon bepörögni. Ezeken a napokon szembesülhetsz a fent említett elfogyós érzéssel is. Lesznek, akik hihetetlenül energikusak lesznek, azonban lesznek, akik úgy érzik, hogy minden erejük elhagyta őket. Mindkét esetben jól eshet a szaunázás, a gyertyafényes relaxálás. Ha téged is utolérne az extrém fáradtság, akkor próbálj korán ágyba bújni, és próbáld meg csendes, lassú zenével a gondolataidat lecsillapítani. Nem lesznek könnyű napok, de sokat tompíthatsz rajtuk, ha tudatosan szembemész a negatív hatásokkal.
Csütörtökön és pénteken a komótos bika holdhatás segíthet átcammognunk az új holdhónapba. A Hold ekkor már növekedésnek indul, így sokakon erőt vehet a lustaság, a pihenni vágyás. Eddig kifelé mozgósítottuk az energiáink, innentől körülbelül két hétig a befogadásé lehet a főszerep. Ha az időjárás is napsütéses lesz, akkor átjárhat bennünket a csodás tavasz érzése. Ilyenkor jól esik megállni, észrevenni és örülni az élet szépségeinek. A kötelezettségek terén is megfelelően muzsikálhatunk, hiszen bika Hold idején jól esik minden, ami megszokott, ami rutin. Egyszerűen képesek lehetünk értékelni amink van. Alkalmas napok a tervezésre, rendszerezésre és a bevásárlásra. A magány éppolyan jól eshet, mint a kedves ismerősök társasága. Ha még nem heverted ki az újholdas napokat, akkor ezeken a napokon söpörj félre mindent, és pihenj, olvass, hallgass zenét, töltődj!
Szombaton és vasárnap a vidám ikrek Növőhold sok nevetést és némi káoszt is ígér. Ne lepődj meg, ha odaég az ebéd, vagy ha elfelejtesz valami fontosat. Készülj fel a bika napokon, ha valamire nagyon kell a hétvégén, mert szórakozott és bohókás lehetsz. Jól teszed, ha mókás programokat szervezel erre az időszakra. A vígjátékok, a szórakoztató könyvek, a könnyed olvasmányok, még a bulvár is ajánlott. Engedj fel kicsit, és kezd meg a növőholdas töltődést! Szedj vitaminokat, és iszogass gyógyteákat is! Egyél finomságokat, persze mértékkel, és ha teheted táncolj, énekelj, szórakozz, nevess sokat! Hallgass a Holdra!

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 25., szombat

2017.03.25-26.: Holdnaptár

FOGYÓHOLD, HALAK

Hahó Holdhallgatók!

Elérkezett a hétvége, és ezzel együtt a víz őselem napjai. Halak Hold idején az érzelmek, a szeretet és gondoskodás kerülhetnek a középpontba. Jól eshet családi körben lenni. A fogyóhold időszaka mindig aktívabb időszak, így érdemes kihasználni ezeket a napokat. A házimunka, a ház körüli teendők nagyon jól mehetnek.
source: Aeternalight Astrology
Ha hétvégén is dolgoznod kell, akkor nehezedre eshet elindulni most a munkahelyedre. Szívesebben tevékenykedünk otthon víz őselem idején. A munkában is ügyes lehetsz, azonban megeshet, hogy lassabban megy, mint szeretnéd. Víz őselem idején a gondolataink sodróthatnak; nem ritka az elbambulás, álmodozás, elgondolkodás ilyenkor. Éppen ezért számíthatsz rá, hogy többet hibázol, mint várnád. Érdemes kerülnöd a munkahelyen a panaszkodókat, mert nagyon lehangolhatnak a siránkozással.
A házimunkát érdemes mostanra tervezned. A vizes tevékenységek nagyon jól mehetnek. Eredményes lehetsz, és szuper tisztaságot varázsolhatsz. Ilyenkor tartósabb eredményt ígér a Hold. Nagy átrendezésekbe ne kezdj bele viszont, inkább a mosás, felmosás, lemosás javasolt. A férfiak jól teszik, ha most mossák, vagy mosatják az autóikat (persze a hölgyek is). Számíthatsz arra viszont, hogy hangulatod hullámzó lesz, így ne lepődj meg, ha egyszer nagyon lelkes vagy takarítás közben, máskor pedig elkeseredsz. A családtagjaid besegíthetnek, de megeshet az is, hogy hisztiznek és duzzognak, ha munkára hívod őket.
A szerelmesek nagyon nyitottak lehetnek egymásra. Jól eshet a gondoskodás, a szeretgetés, az együtt töltött pillanatok. Próbáljatok beszélgetős programokat szervezni, tervezni. A romantika megmelengetheti szíved és feldobhatja a kapcsolatod. Jó ötlet a gyertyafényes vacsora, a nyugodt zene, a közös ejtőzés. Az érintés, a simogatás, az ölelés és csókok sok-sok energiát adhatnak.
A nem szerelmesek most jobban vágyhatják a szerelmet, mint máskor. Magányosabbnak, elveszettebbnek érezheted magad. Sajnos a víz őselem hajlamosít az önsajnálatra, bár jó lenne elkerülnöd. Jót tehet a házimunka, ha közben nem agyalsz túl sokat. A sport is segíthet átlendülnöd a nehéz pillanatokon, a szomorkodáson. Érdemes barátokkal beszélgetős programot szervezned, mert gyorsabban eltelhetnek a lelkizős napok, ha nem magadban forgatod a gondolataid.
source: Moonology
Mindenkinek javasolt aktívabb napokat tartani. Az érzelmek cikázása jellemző ilyenkor, így semmiképp se ostorozd magad, ha egyszer fent, egyszer pedig lent érzed magad. Spirituálisan nyitottabb lehetsz, így jó, ha ilyen témájú olvasmányokat, filmeket választasz most. Jól eshetnek a romantikusabb művek is. A mozgás mindenkinek segíthet, hogy csökkentse a belső feszültséget. Halak Hold idején nem ritka, hogy csak úgy eltelnek a napok, elvagyunk, mint hal a vízben. Mivel hamarosan vége a Fogyóhold időszakának, így nem árt, ha nem halasztgatod, tologatod a kötelezettségeket, ugyanis a jövő héten még nehezebb lesz az energiák mozgósítása. Az alkohollal érdemes vigyázni, mert hamarabb a fejedbe szállhat, mint megszokhattad. Ne lepődj meg, ha nagyon kívánod az édességet. A Hold miatt van, így engedj a csábításnak, csupán a mértékre figyelj! Használd ki ezeket a napokat és próbálj minél kevesebbet panaszkodni, szomorkodni, mert saját magad képes lehetsz a mélységek felé húzni magad. Ha motiválod és lelkesíted magad, akkor viszont ugyanilyen könnyen képes lehetsz felemelni önmagadat. Hallgass a Holdra!
source: Lunar Intentions

AJÁNLOTT TEVÉKENYSÉGEK
test: pihenés, méregtelenítés, szauna, talpmasszázs, lábtorna, úszás, meditálgatás
szépség: bőrtisztítás, testradír, bőséges folyadékbevitel, lábfürdő, talpmasszázs,
háztartás: mosás, mosogatás, felmosás, lemosás, autómosás
kert: öntözés, madáritatók, 
gyógynövények: levendula, csipkebogyó
Bach-virágeszenciák: Star of Bethlehem - lélekébresztő, Wild Oat - találd meg utad, Scleranthus - az ingadozásnak vége

kerülendő: szomorkodás, lelkizés, magányon rágódás, önsajnálat, panaszkodás, koncentrációt igénylő tevékenységek

****HOLDMANTRA: Szeretlek!****

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!
Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)

0

2017. március 23., csütörtök

2017.03.23-24.: Holdnaptár


FOGYÓHOLD, VÍZÖNTŐ

Hahó Holdhallgatók!

Ez a két nap gyorsan elrepülhet a Hold szerint. A levegő őselem szárnyakat adhat nekünk ajándékba. A Vízöntő napokon jellemző a könnyedség, olykor a könnyelműség és a lendület. Érdemes vigyáznod viszont a titkaidra, mert most hamarabb szárnyra kelnek a szavak is.
A munkában kreatív és ötletes lehetsz. Remekül mehet az ügyintézés, a kommunikációval járó feladatok, a tárgyalások. A fizikai munka, és a monotonabb tevékenységek viszont nehézkesebben mehetnek. Sokakat vízöntő Hold idején kimondottan bosszanthat, sőt feszültté tehet a megszokottság, az egyhangúság. A határidős munkákra, vagy éppen a munkaidő kezdetére érdemes odafigyelned, mert többek is hajlamosak lehetnek a késésre, a feledékenységre. A munkahelyi pletykagépek erejük teljében lehetnek most; vigyázz, hogy kinek öntöd ki a szíved.
A házimunka is jól mehet. Most érdemes felvenned a harcot a porcicákkal, pororoszlánokkal. Az otthonod illatosításáról is jó, ha gondoskodsz. Ezeken a napokon érdemes kicserélni a szekrényekbe rejtett illatpárnákat. Segíthet a házimunka közbeni lendületed megőrzésében, ha citrom illóolajat párologtatsz, illetve vidám zenét hallgatsz. Szellőztess is egy kiadósat, és énekeld bele otthonod csendjébe a régi kedvenc slágereid!
A szerelmesek együtt szárnyalhatnak. Remekül érezhetitek magatokat most egymás társaságában a Hold szerint. Figyelj, hogy hagyd szóhoz jutni párodat is! Vízöntő Hold idején sokaknak nagyon jól esik kibeszélni magukból a bánatot, a gondokat. Egy pohár finom ital este segíthet, hogy jobban felengedjetek. Ha tehetitek, menjetek el sétálni, sportolni, vagy valamilyen színes programra!
A nem szerelmeseknek mindenképpen javasolt, hogy társaságba menjenek. A levegő őselem megkönnyíti az ismerkedést. Nem csupán új kapcsolatokra tehettek szert, de megeshet, hogy egy régi jó ismerős tűnik fel a színen, és vele esik majd nagyon jól a nosztalgiázás, a beszélgetés. Öltözz bátran csinosan, és használj vidám színeket! Kerüld a szürkeséget!
Mindenkinek érdemes odafigyelni a környezetére, ugyanis vízöntő Hold idején sokan nagyon kiöntenék magukból a fájdalmat. Ha nem figyel rájuk igazán senki, ha nem sikerül megszabadulni a problémáktól, akkor nagyon nagy belső feszültség keletkezhet. Mindenkinek javasolt sportolni, mozogni, jó idő esetén pedig kimozdulni és beszippantani a tavaszt. Fontos, hogy figyelj oda, hogy a nagy szárnyalás közben ne felejts el fontos dolgokat, és ne káoszolj. Sok mosolyt kívánok erre a két napra! Hallgass a Holdra!

Ajánlott tevékenységek:
  • test: aktívkodás, fogyókúra, méregtelenítés, szabad levegő, futás
  • szépség: lábápolás, vádliradírozás, váltófürdő, lábáztatás, narancsbőrharc
  • háztartás: portalanítás, porszívózás, szellőztetés, függönymosás, ablakpuci, virágok
  • kert: fűszernövények szárítása, virágoskert tervezése
  • gyógynövények: bodzavirág, komló
  • Bach-virágeszenciák: OLIVE, RESCUE-csepp; RESCUE-gél
  • kerülendő: halogatás, kényeskedés, nehéz ételek, nehéz olvasmányok, nehéz munkák, fizikai megterhelés, fekete, szürke, bezártság, hosszas ülés
****HOLDMANTRA: Elengedem, kiengedem!****
Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!
Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 22., szerda

Medvehagyma pestós gombás spagetti

Lassan, de biztosan bekúszik a piacra a medvehagyma, már egy hete szinte folyamatosan kapható. Ilyenkor mindig 1--2 csokor velem jön és a pulton illatozik tovább egy pohár vízbe állítva, vagy bemegy a hűtőbe egy zacskóval letakarva, különben minden más is átveszi a fokhagymaillatot.... 
Pár napig vígan el van, bár nálam folyamatosan fogy ilyenkor salátába, rántottába, vagy éppen pesto formájában kerül a tésztára....
Hozzávalók 2-3 főre:
fél csomag spagetti tészta
fél kg gomba
friss v szárított kakukkfű
só, bors
kókuszolaj
Pestóhoz:
1 csokor medvehagyma
2 evőkanál őrölt lenmag (helyette darált, v durvára vágott dió, mandula v mogyoró is jó)
fél avokádó (elhagyható)
kb. fél deci olívaolaj
só, frissen őrölt bors
Részleteket itt találtok!


0

2017. március 20., hétfő

Heti Holdhíradó

FOGYÓHOLDAS HÉT

Hahó Holdhallgatók!

Folytatódik a Fogyóhold időszaka. Ezen a héten is kifelé mozgósítjuk energiáink. Jól eshet adni, szeretni, beszélni és még dolgozni is. Ilyenkor jobban mehet a fogyókúra és könnyebb lehet elérni otthonunkban a tisztaságot és a rendet. Nézzük, milyen jegyekben vándorol a fogyatkozó Hold ezen a héten!
Hétfőn, kedden és szerdán bak Fogyóhold miatt sokan visszahúzódhatnak csigaházaikba. Bár hétfő délelőtt még érezhető a hétvégi tüzes nyilas holdhatás, amikor idegesebbek, feszültebbek lehetünk, de aztán átveszi a hatalmat a Föld őselem. Bak hold idején szeretünk saját kis világunkban szöszmötölni. Jól eshet minden, ami megszokott. Mind a munkában, mind a házimunkában ügyesek és alaposak lehetünk. Érdemes időt szakítanod a tervezésre, szervezésre, listagyártásra. Jól teszed, ha most foglalkozol a pénzügyeiddel, és a nagyobb bevásásárlásra is tökéletes napok ezek. Nehezebb lehet azonban a kommunikáció, az érzelmek megélése és kimutatása. Ne lepődj meg, ha a környezetedben lévők zárkózottabbak, mogorvábbak és hűvösebbek. A rugalmasság nehezebben mehet, sőt kimondottan rosszul eshetnek a hirtelen változások. Érdemes ilyenkor foglalkozni bőröd és hajad tisztaságával, ápolásával is.
Csütörtökön és pénteken a vízöntő Fogyóhold miatt sokat lazulhatunk az előzőekhez képest. Csacsogósabbak, cserfesebbek, vidámabbak lehetünk. Sokan ilyenkor nehezebben tűrik a bezártságot és a kötelezettségeket. Jellemzőbb a késés, a szétszórtság is, így ezeken a napokon segíthet, ha az előző bak holdas időszakban konkrétabb terveket szövünk, jobban tervezünk erre az időszakra is. Nagyon jól eshet a sport, a szabad levegő, és az érdekes, színes programok is. Könnyedén kimondhatod és kimutathatod érzéseid, és jól mehetnek a megbeszélések, az ügyintézés is. Érdemes kerülnöd a boltokat, kirakatokat, mert meggondolatlanabb lehetsz a pénzköltést illetően. Főként a divat, a szépségápolás és a lakberendezés hozhat lázba. Levegő őselem idején gyorsabban repülhet az idő, így hamar elérkezhet a várt hétvége.
Szombaton és vasárnap a halak Fogyóhold miatt nagyon jól eshet otthon lennünk, családi körben. Sokan már érezhetik, hogy fogyóban vannak a tartalékaik, és fáradtabbak, elcsigázottabbak lehetnek. Jól teszed, ha nem vonod meg magadtól a pihenést, és az édességeket sem. Remekelhetsz a házimunkákban, és élvezheted a kerti munkát is. Az autódat is jó, ha most mosod vagy mosatod le, mert tartósabb eredményt várhatsz. Szabadidődben a mozgáson túl, érdemes a romantikus irányokat keresned. Szíved, lelked repülhet a szerelmes filmek és könyvek hatására. Ne lepődj meg, ha érzékenyebb, érzelmesebb vagy. Viszont, ha teheted kerüld a duzzogást és panaszkodást, mert hamar rendkívül rossz hangulatot teremthetsz magad körül.
Élvezd ki ezt a lendületes hetet, mert ezután egy nehezebb hét következik majd! Hallgass a Holdra!


Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 16., csütörtök

2017.03.16-17.: Holdnaptár

FOGYÓHOLD, SKORPIÓ

Hahó Holdhallgatók!

Érzelmes, sőt érzelgős két nap várhat ránk a Hold szerint. Jól eshet szeretni, gondoskodni, kedveskedni másoknak. Persze gyakran nehéz eltalálni, ki mennyit bír, ki mire vágyik, így még a szeretgetésből is bőven adódhatnak konfliktusok. A féltékenység mellett megjelenhet a túlféltés, és nem ritka, hogy néhányan úgy érzik, megfulladnak a túlzott szeretettől. Próbálj többet kommunikálni, hogy elkerüld ezeket a negatívumokat.
source: fineartamerice.com
A munkában sokan nagyon ügyesek lehetnek. Igazából víz őselem idején szépen el tudnak csordogálni a munkaórák. Jellemző lehet azonban az álmodozás, a dekoncentráltság. Megeshet az is, hogy egyeseket túl "nyalizósnak" érzünk ilyenkor. A munkatársakat simán leveheted a lábukról édességgel, viszont a bókokat, a gondoskodást hajlamos lehetsz túlzásba vinni. Hajlamosabbak lehetünk az önsajnálatra, a panaszkodásra is, amikkel a fő gond most az, hogy értékes munkaidőt veszíthetünk miattuk.
source: moonology.com
A házimunkában remekelhetsz. Főleg a vizes tevékenységek lehetnek nagyon eredményesek. Ezen a fronton is megeshet, hogy álmodozáson kapod magad. Az idő repülhet, gondolatok jöhetnek, mehetnek. Ne várd, hogy a precizség bajnoka leszel most házimunka fronton, de nem is kell mindig tökéletesnek lenned. Azért próbáld nem elfelejteni kiteregetni a mosott ruhákat. A nagybevásárlást hagyd máskorra, ha teheted, mert ilyenkor nem ritka, hogy jóval több időt elszötymörgünk a boltokban, mint szeretnénk.
A szerelmesek nagyon jól érezhetik magukat egymás társaságában. Jól eshet a romantikázás, az összebújás, a szeretgetés. Fontos, hogy figyeld párod vágyait, rezdüléseit, ugyanis ezeken a napokon megeshet, hogy túlzásba visszük a gondoskodást. A féltékenység is probléma lehet most. Jó ötlet a közös program, a közös sport vagy pihenés. Fincsi vacsorával is leveheted lábáról, de a sütik, édességek is elkápráztathatják. Ezek az igazi csöpögős romantika napjai lehetnek, amikor a gyertyafény, a rózsa illat és a lassú tánc nagyon is jól eshetnek.
A nem szerelmesek most jobban vágyhatnak szeretve lenni. Nem ritka ilyenkor, hogy mélységeket járnak meg lelkileg. Hiányozhat a szerelem, a gondoskodás. Ha elkap a pityergős magány, akkor próbálj nem túl mélyre süllyedni az önsajnálatban. Tökéletes napok édességet eszegetve romantikus filmeket nézni, vagy édes lányregényeket olvasni. Ne ess kétségbe, hamar eltelik ez a két érzelmes nap!
Mindenkinek ajánlott odafigyelni a testére. Nem csupán a vizes sportok, de a sok folyadék fogyasztása is jót tehet veled. Érdemes segíteni szervezeted tisztulását egy-két csésze csalánteával. Jól teszed, ha a gondoskodást most kiterjeszted az állatokra, növényekre is. Ha van háziállatod, ápolgasd, szeretgesd; a növényeidet is mindenképp öntözd meg és szólj hozzájuk pár dicsérő szót! Ha úgy érzed, hogy sírnod kell és depisebbb vagy, mint máskor, tudd, hogy a Hold felerősíti most a szomorúságot. Szombatra már nyoma sem lesz, csak tarts ki! Spirituálisan nyitotabb lehetsz, mint más napokon, így jó ha most próbálkozol a meditálgatással! Hallgass a Holdra!

~ Ajánlott tevékenységek ~

  • test: aktívkodás, fogyókúra, méregtelenítés, bőséges folyadékbevitel, talpmasszázs, ágytorna
  • szépség: bőrtisztítás, nyugtató fürdők, sok folyadék
  • háztartás: felmosás, lemosás, kimosás, elmosás, átmosás
  • kert: öntözés, táplálás, trágyázás
  • gyógynövények: csalán, zsálya
  • Bach-virágeszenciák: CHERRY PLUM (mindjárt felrobbanok!); SCLERANTHUS (nyugalmat szeretnék!), CHICORY (már nem is szeretsz!)
  • kerülendő: összemosás, bemosás, panaszkodás, a magányon elmélkedés, depizés, hiszti, duzzogás, féltékenykedés
Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!
Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 14., kedd

Kossuth kifli

Egy régi magyar sütemény receptjét kapjátok ma tőlem, amit a Nagymamám sokszor készített. Természetesen picit variáltam rajta, de nem durván, csak a lisztet szoktam csereberélni a receptben illetve egy kis extra lekvárt is kapott a tetejére.
Nagyon finom, nagyon egyszerű, nagyon diós, és sok emléket felidéz bennem...
Hozzávalók:
4 db tojás
18 dkg cukor
20 dkg liszt (nálam fele fehér tönköly, fele szénhidrátcsökkentett liszt)
20 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
1 mokkáskanál sütőpor
1 kupak diólikőr (elhagyható, vagy rum is jó helyette)
késhegynyi só
Tetejére:
kb. 5 evőkanál baracklekvár
2 marék apróra darabolt dió
További részleteket itt találtok!

0

2017. március 13., hétfő

Heti Holdhíradó

Hahó Holdhallgatók!

Nehezen ment az elalvás a Telihold napján. Nektek is? Most pedig indulhat a fogyóholdas hét, amikor kifelé mozgósítjuk energiáink. Ilyenkor könnyebben adjuk ki magunkból a feszültséget, de az érzéseinket is jobban ki tudjuk mutatni, és még a kommunikáció is jobban mehet. Nézzük is, mi minden várhat ránk a Hold szerint.
Hétfőn, kedden és szerdán a mérlegben indul fogyásnak a Hold. Hétfőn még sokan kótyagosak, nehézkesebbek lehetnek a Telihold utóhatásai miatt. Ha te is így vagy, akkor ne aggódj, mert a mérleg az egyik legbékésebb jegy; hamar átlibbenhetsz ezen a napon. A levegő őselem könnyed hétkezdést ígér. Jól eshet a szabad levegő, a mozgás, de leginkább a beszélgetés. Észrevétlenül pöröghetnek az órák a munkában és remekelhetsz a házimunkában is. Szerencsére ezeken a napokon a legtöbben konfliktuskerülő magatartást folytatnak majd. Érdemes azonban figyelned a pontosságra, a határidőkre, ugyanis hajlamosabbak lehetünk a könnyedséget is túlzásba vinni, így könnyedén átcsaphat könnyelműségbe. Nem ritka ilyenkor a késés, a feledékenység. Nem árt, ha a nagy beszélgetéseknél is odafigyelsz, ugyanis levegő őselem idején a pletyka rendkívüli gyorsasággal terjedhet. Ezeken felül még "veszélyt" jelenthetnek a boltok és kirakatok is. Könnyebben elcsábulhatunk, és hajlamosak lehetünk az átgondolatlan vásárolgatásra. Leginkább a divat, a szépségápolás és a lakberendezés lehetnek a gyengéink.
Csütörtökön és pénteken a skorpió Fogyóhold a szívünket, lelkünket teheti próbára. Nagyon jól eshet szeretnünk, gondoskodnunk, azonban sokan túlzásba vihetik még ezeket is. Nem ritka skorpió Hold idején a féltékenység, a drámázás. Vannak emberek, akik ilyenkor fájdalom esetén másokat megmarnak, másokra próbálják ragasztani a szívük bánatát. A panaszkodók pikk-pakk leszippanthatják energiáidat. Nagyon jól eshet viszont a romantika, a kedvesség, a virágok illata, a tavasz érintése. Ezeken felül érdemes a vizes tevékenységeket gyakorolnod. Nem csupán az úszás okozhat felüdülést, de az otthoni kád-wellness, sőt még a vizes házimunkák is. Környezetedet is képes lehetsz jó irányok felé fordítani kedvességgel, figyelemmel. Ne lepődj meg ha nagyon kívánod az édességet. A péksütik és a csokoládék mágikus vonzerőt kaphatnak ezeken a napokon.
Szombaton és vasárnap paprikásabb hangulatot ígér a nyilas Fogyóhold. Sokaknak ezeken a napokon örömet okozhat mások piszkálása. Tüzes nyilakként repkedhetnek a bántó szavak, megjegyzések. Érdemes kerülni a politizálást és mások ugratását is. Nagyon jól eshet viszont a tánc, a zene, a mozgás és nevetés. A társasági események feldobhatnak, ahogy a randevúk, a nagy beszélgetések is. Nem árt, ha a lendület ellenére időt szakítasz a pihenésre is, ugyanis a második fogyóholdas héten még több energiát kiadhatsz magadból. Vigyázz nehogy túlpörgesd magad! Hajlamos lehetsz mindent egyszerre akarni ezeken a napokon. Próbáld beosztani az erőd, mivel nem ritka, hogy elfogyunk Fogyóholdkor.
Hallgass a Holdra!


Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 11., szombat

2017.03.11-12.: Holdnaptár

TELIHOLD, SZŰZ

Hahó Holdhallgatók!

Ismét itt a nehéz időszak, a Telihold ideje. Ilyenkor sokan álmatlanul forgolódnak, pedig ezeken a napokon töltődni, pihenni kellene, hiszen a következő két hétben hatalmas energiáktól szabadulunk majd meg. Ráadásul a szűz holdhatás egy rendkívül gondolkodós, agyalós időszak. Érdemes figyelned az érkező gondolataid, ugyanis a Telihold ideje a lezárások ideje. 
A munkában precíz és szorgalmas lehetsz. A szűz holdhatás sokakban feléleszti a maximális maximalizmust, és a kíméletlen kritikust. Ez sokszor jó és hasznos, hiszen utolérheted magad, és képes lehetsz kiváló minőségben dolgozni. Gyakran azonban ilyenkor a felesleges szőrszálhasogatás irányába tolódnak el a dolgok. Ha van energiád, figyelj a munkatársaidra, hogy ne vesszenek el a részletekben.
source: http://www.almanac.com
A házimunkában is hasonlóan ügyes és alapos lehetsz, azonban jól gondold meg, mielőtt valami nagyobb tevékenységnek nekilátsz. Sajnos sokan ilyenkor fizikailag hamarabb kimerülnek, mint várnák. Az elsárkányosodás sem ritka szűz Hold idején, ugyanis késztetést érezhetünk arra, hogy mindenkit kritizáljunk, noszogassunk. A Telihold ideje alkalmas a lomtalanításra; a szűz holdhatás pedig alkalmas a rendteremtésre, rendszerezésre, tervezésre. A nagybevásárlás is hatékony, spórolós és átgondolt lehet most.
A szerelmesek ne várjanak lángolást, romantikát. Föld őselem idején az érzelmek háttérbe húzódnak, és előtérbe kerülnek a jövőt kutató tervek. Remek alkalom, hogy együtt leüljetek és gatyába rázzátok a háztartást, a pénzügyeket. Próbáld nem kritizálni kedvesed, és ha azt látod, hogy utolérte a teliholdas fáradtság, akkor hagyd pihenni.
A nem szerelmesek most a Hold szerint nem lelkiznek, nem foglalkoznak annyit az érzelmeikkel. Tökéletes időszak, hogy átgondold életed különböző területeit. Alkalmas napok, hogy lezárj, elengedj. Ha sikerül a tervezésre, szervezésre koncentrálnod, akkor remek napok várnak rád.
Mindenkinek érdemes kihasználni ezt a hétvégét, hogy rendet teremtsen. Nem csupán az otthonban, a munkában, a szekrényekben lehet most rendet elérni, de a gondolatok között is. Érdemes időt szánni a magányos elmélkedésre. Remek ötletek, csodás gondolatok érkezhetnek, melyek segíthetnek lezárni, elengedni, lehetőséget adva egy új kezdetre, egy más irányra. A lomtalanítás nem csupán a tárgyak szintjén működhet nagyon jól. Ne hessegesd el azokat a gondolatokat, melyek problémákat, rossz helyzeteket boncolgatnak. Szűz Hold idején mindenképpen érdemes időt szánni a szépülésre is. A fodrászok csúcs formában lehetnek, de az otthoni hajfestés, hajpakolás is remek eredményeket ígér. Sokakban hatalmas feszültséget okozhat a Hold. Ha úgy érzed, hogy lenyom a stressz, akkor törekedj tudatosan a lazításra, kikapcsolódásra. Vigyázz, mert ezeken a napokon hajlamosak lehetünk túlfeszíteni önmagunkat, mind fizikailag, mind szellemileg. Ne felejtsd el, hogy a Telihold napjain lehetőségünk adódik maximumra töltődni. Hallgass a Holdra!


~ Ajánlott tevékenységek ~

  • test: pihenés, váltófürdő, vitaminkúra
  • szépség: nyugtató fürdő, bőrtáplálás, hajtáplálás, hajápolás, hajfestés
  • háztartás: rendrakás, tennivaló lista készítés, bevásárló lista készítés, leltár, varrás, pihenés
  • kert: talaj táplálása, ültetés, sziklakert megalkotása
  • gyógynövények: levendula, citromfű
  • Bach-virágeszenciák: ROCK WATER – ha önmagad hajcsára vagy; VERVAIN –  nem értem, hogy Te miért nem; OAK – becsületbeli ügy, hogy megcsinálod
  • kerülendő: spontánkodás, utazás, kritizálás, hibák keresése, mások helyett dolgozás, elvárások sorolása, túlvállalás, túltervezés
****HOLDMANTRA: Tervezek, szervezek, csendben leszek.****

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 9., csütörtök

2017.03.09-10.: Holdnaptár

NÖVŐHOLD, OROSZLÁN

Hahó Holdhallgatók!

A Hold szerint ma nem árt óvatosak lennünk a szavakkal, ugyanis sokan érzékenyebbek lehetnek a megszokottnál. Emellett a közelgő Telihold miatt egyre több, és több pihenésre lenne szükségünk. Ritka az, hogy a hétköznapokon kiemelten sokat tudunk szundikálni, így nem árt, ha a szabadidőnket a növőholdas töltődésre fordítjuk.
A munkahelyeken sok lehet a morgás, sőt még bajszok is összeakadhatnak. A tűz őselem és a fáradtság nem a legjobb kombináció. Ha teheted kerüld a főnököket, mert ilyenkor szeretnek extra feladatokkal megpakolni ártatlan beosztottakat. Munkatársaidnak jól eshetnek a bókok, az extra figyelem, a kedvesség, azonban ne lepődj meg magadon, ha te sem vagy túl türelmes. A monoton, hosszú feladatok nagyon nem esnek most jól, szinte felbőszíthetnek. Tarts ki, és siess haza!
A házimunkát se erőltesd túlzottan. Törekedj a gyors rutin lezavarására. A zene segíthet, hogy valóban gyors lehess. Ha szeretsz vasalni, akkor igazi kikapcsolás lehet a ruhák simítgatása; ha viszont nem a kedvenc tevékenységed, akkor ne erőltesd, mert hamar felhúzhatod magad. A főzés, sütés jól mehet, de kerüld a pepecselős recepteket, inkább a gyorsan elkészíthető ételeket válaszd. Körülötted mindenki lustább és önzőbb lehet, mint várnád; ne is próbáld a családtagokat rávenni munkára, mert szinte biztosan sértődés vagy veszekedés lesz a vége.
A szerelmeseknek összebújást, sok nevetést, közös pihengetést javasol a Hold. A férfiak doromboló macskákká válnának legszívesebben, a Hold szerint. Kényeztesd a párod, és próbáld nem kritizálni, vagy munkára fogni, mert hamar bőszült oroszlán lehet belőle. A hölgyek ilyenkor kiemelten örülnek a bókoknak, a segítségnek és a gyertyafényes romantikának. Nem könnyű megtalálni az összhangot; a fáradtság sokat ronthat mindkettőtök hangulatán. Ha tehetitek, feküdjetek le időben.
A nem szerelmesek nagyon vágyhatnak társaságra. A jó barátok sok mosolyt csalhatnak arcodra, azonban, ha fáradt vagy, akkor inkább válaszd az egyedül töltött, pihentető órákat, ugyanis a legkisebb dolgokon is képesek most összezörrenni az emberek.
Mindenkinek érdemes lenne most sportolni egy jót, azonban, ha eddig nem sportoltál, ne most akard elkezdeni. Minden porcikád tiltakozhat az új mozgásformák ellen. Ha eddig is sportoltál, akkor tudd, hogy ezeken a napokon több, mint nehéz elindulni, azonban, ha már csinálod, nagyon jól eshet lemozogni a feszültséget. A szaunázás, a forró vízben ücsörgés, a talpmasszázs nagyon sokat segíthetnek testednek az ellazulásban. Ne felejts el vitaminokat bevenni, és figyelj a sok folyadék bevitelre is. Ami az evést illeti, rád törhetnek falási rohamok a közelgő Telihold miatt. Ne vonj meg magadtól minden jó falatot, mert iszonyatos feszültséget okozhat ez benned, azonban próbálj figyelni a mértékre. A hajad ápolása, a bőröd táplálása szuper eredményekkel kecsegtetnek. Leginkább próbálj sokat aludni, mert a növőholdas időszak végén járunk, amikor sokkal több pihenésre lehet szükségünk, mint gondolnánk. Hallgass a Holdra!




~ Ajánlott tevékenységek ~

  • test: aktívkodás, bőséges folyadék, talpmasszázs, vitaminkúra, tánc, ágytorna
  • szépség: nyugtató fürdő, bőrtáplálás, hajtáplálás, hajápolás
  • háztartás: vasalás, sütés, főzés, dekor vásárlás, pihenés
  • kert: csíráztatás, metszés
  • gyógynövények: kamilla, körömvirág
  • Bach-virágeszenciák: HOLLY - Fékezd a dühöd!; RESCUE csepp - Viszlát indulatok!; VINE - A diktátoréned mondjon le!
  • kerülendő: tükrök és kirakatok átlagon felüli ideig történő nézése, öndicséret, sértődés, viták, harag, düh, féltékenység, morgás, megerőltető tevékenységek, mások külsejének becsmérlése
****HOLDMANTRA: Nem morgok, nem duzzogok.****

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!
Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 6., hétfő

Heti Holdhíradó

VASÁRNAP TELIHOLD

Hahó Holdhallgatók!

A második növőholdas héthez értünk, melynek végén kiteljesedik kedvenc égitestünk. Testünk, lelkünk és szellemünk hatalmas erőkkel töltődik és raktároz. Nem csupán a jót, a pozitívat, de a rosszat, a negatívat is. Épp ezért érdemes megpróbálnod kerülni a lehangoló embereket, helyzeteket.
Hétfőn, kedden és szerdán a rák Növőhold miatt hatalmasra nőhet a szeretetéhségünk. A munka rendkívül nehezen mehet. Dekoncentráltak, álmodozósak lehetünk. Az idő hol gyorsabban, hol lassabban telhet, mint azt várnánk. Lelkizős napok lehetnek ezek, amikor bejárhatod lelked mélységeit és magasságait. Többen sírosabbak, sőt hisztisebbek lehetnek. Környezetedben megnőhet a panaszkodók száma. Érdemes megválogatnod, hogy ki az, akit meghallgatsz és kit építesz le (vagy próbálsz), ugyanis a panaszkodás befogadása nem túl előnyös. Hamar elindíthat téged is a lelki hullámvasúton. Ne csodálkozz, ha hihetetlen módon vágysz az édességre; a Hold miatt van. Ne is türtőztesd magad teljesen, mert belső feszültséget okozhat, ha folyamatosan ellenállsz vágyaidnak. Próbálj kedves és szerető lenni családtagjaiddal, ugyanis mindenkinek nagy szüksége lehet a pozitív töltődésre most. Ne felejtsd el a vitaminokat, és kiemelten sok folyadékot igyál!
source: Superepus.com
Csütörtökön és pénteken az oroszlán Növőhold rendkívüli hiúságot és lustaságot ígér. Jól eshet csinosan felöltöznöd, sminkelned, sőt hajlamosabb lehetsz többet költeni a külsődre. Vigyázz, mert ilyenkor gyakran felesleges dolgokat vásárolunk. A lustaság fáradtság formában is megjelenhet, de megeshet, hogy szimplán nagyon nem lesz kedved a kötelezettségek intézésére, megoldására. Nem ritka ilyenkor az elmacskásodás érzése. Megpróbálhatod felpörgetni magad zenével, ám ha teheted ne állj ellen a pihenésnek. Mindenkinek jól eshet ezeken a napokon a bók, a dicséret, a motiváció. Ha van energiád másokkal is foglalkozni, akkor ne mulaszd el ezeket. Kikapcsolódásnak remek lehet a szaunázás, a napsütésben sétálgatás. Megeshet, hogy az oroszlán Hold morgós oldalát csíped el. Ha észreveszed magadon, hogy többet zsörtölődsz és kötekedsz a megszokottnál, próbálj megálljt parancsolni magadnak.
Szombaton és vasárnap a szűzben teljesedik ki a Hold. A vasárnapi Telihold hatásait már péntektől érezheted. Ne lepődj meg, ha hatalmas feszültség és fáradtság zuhan rád ezen a hétvégén. Kritikusabb, szőrszálhasogatóbb, sőtmitöbb sárkányosabb lehetsz. Lelked tisztaságra, rendre és rendszerekre vágyhat, azonban most inkább elméletben megy ez, mint a gyakorlatban. Kihasználhatod ezeket a napokat, hogy tervezz, szervezz, de a munka részét érdemes jól felosztanod. Hajlamos lehetsz nekilátni olyan munkáknak, amiktől aztán kiborulsz, mert a Hold miatt most nem akar sem a tested, sem a lelked kifelé mozgósítani energiákat. A teliholdas napok alkalmasak a lomtalanításra, lezárásra. Nézz körül magad körül, és engedd útjára azokat az érzéseket, dolgokat, embereket, amikre, már nincs szükséged és akik visszahúznak. Próbálj egész héten sokat pihenni, mert ezek a teliholdas szűz napok gondolatcunamit hozhatnak, és nehezebb lehet a kikapcsolás. Hallgass a Holdra!


Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!


Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

2017. március 4., szombat

Sütőben sült rántott hal almasalátával

Ha halat sütök, ez az egyik kedvenc párosításom. Eredetileg ponttyal kóstoltam, és én sem hittem, hogy passzolhat a fahéjas tejfölös almasaláta a halhoz. Aztán az első falat után megértettem, mert isteni... 
Most másfajta halból készült és a salátát kurkumával is felturbóztam még, de higgyétek el megéri kipróbálni, aki szereti a halat csalódni nem fog, ráadásul sokkal egyszerűbb sütőben megsütni azt, nem tocsog az olajban és olajszag sem lesz.
Hozzávalók 3 főre:
3 nagy szelet tőkehalfilé
Panírhoz: rozsliszt, 2 nagyobb tojás, teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
só, bors
kókuszolaj
Salátához:
4 kisebb nyári alma v 2 másik nagyobb
2 deci tejföl v sűrű görög joghurt
1 evőkanál citromlé
1-1 csapott mokkáskanál fahéj és kurkuma
só, bors
Részleteket itt találtok!


0

2017. március 2., csütörtök

2017.03.02-03.: Holdnaptár

NÖVŐHOLD, BIKA

Hahó Holdhallgatók!

A tüzes napok után, itt van a kellemesen cammogó bika holdhatás ideje. Ezeken a napokon mindenkinek azt kellene csinálnia, ami jól esik neki, azonban ez ritkán alakul így. Belső feszültséget okozhat bármi hirtelen változás, a sietség, de még a megerőltetés is. 
A munkában jól esne a rutin, a megszokott dolgot egymásutánisága. Azonban, ha új dolgokat kell most kipróbálnod, vagy új feladatokkal bíznak meg, akkor könnyedén pánikba eshetsz, megrémülhetsz. Ha megtehetném, akkor mindenkinek, akire hatással van a mostani bika Hold, szabadnapokat adnék. Nincs rosszabb, ugyanis, mint a szorongás. Jó, ha tudod, hogy bika Hold felerősíti a benned szunnyadó makacs gyereket, és számos gyerekesnek tűnő gondolattal ajándékoz meg. Ha ismeretlen irányok felé fordítanak most a munkában, akkor fontos, hogy nyugodt maradj, és hidd, hogy meg tudod csinálni!
A házimunkában a rutin tevékenységek örömet okozhatnak. Feltölthet a rend, a tisztaság, amit varázsolsz most. Alkalmas napok a nagybevásárlásra, a rendrakásra, de legfőképp a tervezésre, szervezésre. Nehezebben alkalmazkodhatsz, és nehezebben változtathatsz, ahogy mások is. Ne is próbáld akaratod, vagy terveid ráerőltetni a családtagjaidra, mert könnyedén hatalmas duzzogós veszekedés lehet a vége.
A szerelmesek nagyon jól érezhetik magukat egymás mellett. Mázli, ha éppen ugyanúgy szeretnétek kikapcsolódni; ez esetben remekül érezhetitek magatokat. Nehezebb lehet azonban a különböző napirendek és tervek összefésülése. A kompromisszumkészség nem az erősségünk bika Hold idején. Ne lepődj meg, ha kedvesed lustábbnak tűnik, mint megszokhattad. A bika holdhatás ugyanis sokakat lelassíthat. Ha teheted, hagyd, hadd szöszmötöljön saját kis világában.
A nem szerelmeseknek éppen a saját világ hozhat igazi feltöltődést. Az egyedül töltött órák igazán feltölthetnek. A rendteremtés mellett, boldog pillanatokat okozhatnak a vidám filmek, a kulturális események, a következő napok megtervezése, és az olvasás is. Ha sikerül időt szakítanod a külsődre, akkor érdemes feldobnod egy hajpakolást.
Mindenkinek ajánlott lelassítania, akkor is, ha éppen azt érzi, nem ér rá lassulgatni. A Hold szerint, ha most jobban figyelsz magadra, akkor rengeteg energiával gazdagodhatsz. Próbáld feltölteni tested vitaminokkal, értékes táplálékkal. A sportolás most is ajánlott, azonban ne most várd magadtól, hogy kedvet lesz elkezdni, ha eddig nem sportoltál. Az újdonságok kipróbálása szinte fájhat, így ezt se erőltesd, ha nem muszáj. Lelkedet is feltöltheted, ha megállsz, és megfigyeled a körülötted lévő világ szépségeit. Jól eshetnek a különleges szép tájakon készült filmek, vagy a sok leíró részt tartalmazó könyvek is, például utazás beszámolók. Szellemed tervezni és pihenni vágyhat. Hallgass a Holdra és töltődj te is a Növőhold erejével!
source: Lunar Intentions


~ Ajánlott tevékenységek ~

  • test: aktívkodás, vitaminkúra, nyakmasszázs
  • szépség: bőrtáplálás, arctáplálás, hajpakolás, 
  • háztartás: rendrakás, pénzügyi terv, leltár, bevásárlás, dekorálás
  • kert: talaj táplálása, sziklakert ültetése, fák ültetése
  • gyógynövények: ginzeng, zsálya
  • Bach-virágeszenciák: WALNUT (Járt utat….); IMPATIENS (Lassulj bele!); RESCUE krém (bőröd nyugtatására)
  • kerülendő: foghúzás, sürgetés, dünnyögés, mormogás, makacskodás, hirtelenkedés, depizés
***HOLDMANTRA: Csak, ami jól esik!***

Csatlakozz a Holdhallgatók csoportjába közösségi oldalunkon is ITT!

Iratkozz fel a HOLD Hírlevélre ITT. (Pipáld kérlek a HOLD csoportot. Adataidat titokban tartjuk és bármikor leiratkozhatsz.)
0

Válogatás